Journey 2 - Utazás a rejtélyes szigetre (2012)

Szinte minden évre jut 1-2 Verne-feldolgozás, amely azonban gyakorta csak a címben egyezik meg az író által leírtakkal, vagy még abban sem teljesen. Így van ez a Journey 2 esetében is, amelyet a 2008-as 3D-s történet (Utazás a Föld középpontja felé) kvázi folytatásának szántak, s amely 2012. február 23-én jelent meg a magyar mozikban (két héttel az amerikai bemutató után).

A film történetének alapvetően nincs köze Verne A rejtelmes sziget című regényének sztorijához, leszámítva néhány "apróságot", de legalább konvekvens maradt az előző részhez, hiszen ott is körülbelül ennyire volt köze az eredeti regényhez - vagyis nagyjából követjük a regényben leírt szereplők útját valamely családtagot keresve. A főszereplő (aki a két filmben megegyezik) ott az apját, itt a nagyapját keresi.

A filmről készült értékelések nagyjából két végletben mozognak.

Az egyik nem látja a fától az erdőt, s a gyerekesnek tűnő megoldások tükrében nagyon lehúzza, a másik pedig a 3D bűvőletében nagyon feldicséri.

Milyen is volt ez a film egy Verniánus szemével?

Előrebocsátom, hogy én alapból elfogult vagyok Vernével (és majdnem minden hozzákapcsolódó dologgal) kapcsolatban - mint minden verniánus, ugyanakkor azt szeretem, hogyha a regényekből készült filmek szorosan összefüggnek a történettel, ha már az író egyszer úgy írta meg.

Éppen ezért tetszenek leginkább azok a feldolgozások (mégha időnként kissé megmosolyogtatóak is), amelyek viszonylag hűen követik a történetet.

A fentiek tükrében kissé szkeptikusan ültem be az egyik pesti 3D IMAX-moziba, hogy ismét bosszankodjak egy kicsit.

Nos elég gyorsan, elég sok meglepetés ért.

Az első igazi meglepetést a WB okozta, amikor egy szinte komplett 3D rajzfilmet kaptunk bemelegítésként - miközben néztem, nem igazán tudtam figyelni, mert az járt a fejemben "jó helyre ültem-e be". De szerencsére igen, a rajfilm után valóban jött a film.

Az első percek inkább átlagos, hétköznapi történethez hasonlítottak, ahol egy lázadó kamasz ellenkezik az anyjával és nevelőapjával, aki viszont megpróbál közelebb kerülni hozzá. Mindent megpróbál, hogy pénzt és energiát nem kímélve megkedveltesse magát, s szerencsére a tengerészetnél eltöltött idő meghozza gyümölcsét, hiszen pillanatok alatt megfejt egy rejtjeles üzenetet, majd a kódolt szövegből néhány másodperc alatt rájönnek, hogy hová is kell menniük, hogy az üzenetet küldő nagypapát meglátogassák.

Egy kis ellenkezés, aztán irány Hawaii, ahol egy ezeréves helikopterrel próbálják meg a titkos szigetet felfedezni. Mivel a hely veszélyes egy kis pénzügyi rásegítés is kell, de végül elindulnak a titokzatos szigetre, amelynek közelében egy viharba kerülnek, s a helikopter a tengerbe zuhan.

Természetesen mindannyian megmenekülnek és egy kietlen partvidekén találják magukat, de egy kis kutatás után egy fantasztikus birodalomba csöppennek, amelyben a minden ami nagy volt, apró lett és minden ami kicsi, hatalmas lett.

Különböző kalandok után találkoznak a nagypapával, aki elviszi őket a "lakásához", majd bemutatja a szigetet. Az utazók megtalálják az elveszett Atlantiszt és sok más érdekes dolgot is, de a pótpapa rájön, hogy a sziget egyre gyorsabban süllyed, így menekülniük kell, ha életben akarnak maradni.

Természetesen a szigeten van Nemo kapitány tengeralattjárója, amelyet persze kisebb-nagyobb kalandok után megtalálnak és megmenekülnek a süllyedő szigetről.

Ennyi a történet röviden, persze sok-sok lényeges és lényegtelen dolgot kihagyva.

A film elég rövid (nagyjából 85 perc) és elég pergő ahhoz, hogy az átlagos néző ne tudjon unatkozni. Meg kell, hogy mondjam a észre sem vettem, hogy eltelt a röpke másfél óra és a film közben nem igazén jutott eszembe, hogy Verne ezt egészen másképpen írta meg. Magával ragadott a látványvilág, amely időként kissé mesterkéltnek tűnt, de ha meseként fogta fel az ember a filmet (s mésként nem is nagyon lehetne) akkor ezzel sem volt semmi probléma, a 3D-hatások pedig igazán jól sikerültek.

Brandon Fraser helyett jó választásnak bizonyult Dwayne Johnson, aki bebizonyította, hogy nem csak igazi akciófilmben tud jó alakítást nyújtani, hanem egy mindenbe belekeveredő "családapát" is el tud játszani. Persze az adottságait ez a film is jól kihasználta a 3D technikát is segítségül hívva. Megtudtuk róla, hogy ért a Morse-jelekhez, tud rejtvényeket fejteni és tud zenélni és énekelni is. Utálja a gyíkokat, de ha muszáj, akkor egy tízmeterest is orrbavág, ugyanakkor szeret méhecskén repdesni. Igazán profi udvarlási tanácsokat tud adni, de talán mindenki jobban jár, ha nem fogadják meg. Igazi húzónév volt a filmben.

Michael Caine-t senkinek nem kell bemutatni, hiszen a több mint száz filmben szereplő, lovaggá ütött, kétszeres Oscar-díjas Caine nem először játszik Verne-feldolgozásban. 1997-ben ő játszotta Nemo kapitányt Rod Hardy filmjében. A közel nyolcvan éves Caine egy hóbortos öregurat játszik, aki hosszú évek óta kutatja a rejtelmes sziget történetét, míg végre megtalálja a szigetet. Okos és művelt, aki több ízben is kihúzza társait a csávából, s aki kissé pikírt stílusával nehezen barátkozik össze unokája nevelőapjával, de végül sikerül egymást megkedvelniük, sőt rá is jó hatással van Rock.

A főszereplő Josh Hutcherson nem igazán lopta be magát a szívembe, pedig a rendező mepróbálta nagyon szimpatikusra állítani a figurát, hiszen Sean nagyon okos és kalandra kész fiatalember, aki a filmben még a kezdetben hűvös Kailani szivét is meghódítja. Időnként csetlik-botlik, máskor mindenre kész, de valahogy nem az igazi - így volt ez az előző részben is.

A filmben Sean a Vanessa Hudgens által megformált Kailani-nak próbál udvarolni "apja" és nagyapja tanácsai nyomán, s a kezdeti kudarcok után el is nyeri a lány szívét. Kailani és apja csak a pénz miatt vállalták az utat a szigetre, így a lány próbál távolságot tartani a többiektől, különösen Sean-tól. Kineveti a fiú esetlen próbálkozásait, majd amikor Sean megmenti az életét, minden megváltozik. A figyelem fenntartásában segít, hogy olyan öltözékben van, amely kiemeli kebleit - Sean nagy örömére. A mozinézők örömére pedig az egyik jelenetben hátulról is megcsodálhatjuk, amint négykézláb menekülni próbál egy barlangból. (Sokkal helyesebb, ha nem akarja magát halálra sminkelni.)

A fentiek mellett van még Luis Guzmán, aki Gabatoként Kailani apját játsza, aki egyben a helikopter pilótája is. Ő játsza a csetlő-botló kiesembert, aki a legtöbb humoros jelenetet szállítja, s aki az egyszerű embert akarja megjeleníteni a filmben. Minden megtenne, hogy lánya egyetemre mehessen, akár életét is feláldozná a cél érdekében. Nem megy azonban egy kis csalafintaságért sem a szomszédba, ha a helyzet úgy kívánja.

A történetben kevés egyezés van az eredeti regénnyel, de mégis sok ponton kapcsolódnak ahhoz. A rendező nem is akarta az eredeti történetet megrendezni, de nem habozik kihasználni a dramaturgiai helyzeteket, sőt más Verne-regénnyel is van kapcsolata, hiszen pl. Gabato és társai felfedezik az aranyvulkánt.

Nem lehet kihagyni a történetből a leghíresebb szereplő, Nemo kapitány tengeralattjáróját sem, sőt maga Nemo is szerepel a történetben, hiszen Kailani az ő "kezéből" szerzi meg a hajónaplót, amelynek alapján megtalálják a Nautilust, amellyel a fizika törvényeit segítségül hívva végül megmenekülnek, s amely a történet végén már kirándulóhajóként szolgál.

Összességében rosszabbra számítottam, előítéleteim voltak, de a film közben nem igazán volt időm ezen gondolkodni, magával ragadott a látvány, ha a történet nem is volt túl bonyolul - utazás, kaland és egy kis szerelmi történet.

Lehetett volna hosszabb a film és sok olyan lehetőség maradt kihasználatlanul, amely még érdekesebbé tette volna a filmet.

Mindezek mellett a film az, aminek készült - szórakoztató történet tizenévesek számára

Mindezt nem csak én gondolom így, hiszen az első hónapban csak Magyarországon közel 80.000 néző látta, s a film bevétele csak Amerikában közel 100 millió dollár volt, amellyel már nyereségessé vált.

Mindebben bíztak a film készítői is, hiszen az utolsó képkockákon már megkaptuk az előzetest a harmadik részről, amely (ha igaz amit láttunk) a Holdba tesz egy utazást. Látva a nyereséget ezt már meg is erősítették és 2014-re várható a folytatás.

Amikor a moziból kijöttem megérdeztem a többieket, hogyan értékelik a filmet, s a tizes skálán 9 volt a legrosszabb, amit hallottam.